Igazából nem is tudok hol hagytam abba, sosem szoktam visszaolvasni mit írok. Még a bejegyzés megírása után sem, pont ezért lehetnek benne összevisszaságok, meg értelmetlen összefüggéstelen mondatok. Ami jön az jön.

Hétfő. Ugye reggeli kelés, meló délután síelés, netezés meló. 10kor lehúztam a szobába tusoltam, délután már szépen megborotváltam az orcám, majd felvettem a fehéringet, nyakkendőt, zakót. Go Salzburg kaszinó. Sanyi vezetett hamar odaértünk, nem nemnagyon kellett bemenni a városba. Ez egykori Habsburg főhercegi kastély volt az egyik olyan helyszín, ahol Adolf Hitler fogadta a különböző államok vezetőit, köztük több alkalommal Horthy Miklóst, Magyarország kormányzóját is... Messziről látható szépen kivilágított épületethet gondozott kert tartozik.
Belülről hogy néz ki? Főbejáraton belépünk, baloldalt egy recepció szerűrés található ahol a belépőt lehet megvenni, jobboldalon pedig zakót lehet bérelni. Az emeleten vannak az asztalok, már nemtudom pontosan, talán 4-5 rulettasztal van,  meg talán 1-2 blackjack asztal. Fura egy kicsit, a régi idők falai között egy teljesen modern berendezésekkel felszerelt casino-t látni. Széles lépcső vörös szőnyeggel, azonban a falon a sás/pálma szerű növények neon/rikító színnel vannak megvilágítva. Nem rossz egyébként.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Valamiért sokkal nagyobbnak képzeltem el magát a kaszinó részt, a "félkarúrablók" fele nem voltunk, így arról nemtudok beszálmolót írni. Szóval a terület ahol az asztalok vannak kb 6-7X15-20méter lehet talán? Passz. Sanyi még gyorsan az elején elmondta a rulettezés lényegét. Régebben tudtam, mi fán terem, de elfelejtettem. Volt pár szerencsés percem, de csak az elején, szóval utána nem nagyon jöttek be a számok. Hamar el is ment a belépős 25€, hm... mondom most mi legyen mindenki játszik még, volt aki még a belépő pénzecskéjével, volt aki már váltott be pénzt. Na mindegy. 50€-t felírattam egy kártyára, utána Sanyival már csak gépen játszottunk. Ugyanúgy lehet téteket rakni mint az asztalon egy érintőképernyő segítségével, csak az a különbség hogy nem 5€ a minimum tét hanem 1. Nem volt szerencsém itt sem, úgyhogy mikor 30€ körül jártam kiszálltam, mondom többet nem akarok bukni. Érdekességképpen írom csak le, sokszor nem átszámolom a pénzt, hanem viszonyítom mondjuk egy XT hajtómű árához. Csalóka viszont mert ittkint lényegesen olcsóbb. Lényegtelen. Egyszerűbb tárgyi dologkoz viszonyítani mint mondjuk 260-nal felszorozni. A másik, nem is nagyon szabadna átszorozgatni. OK 50EUR soknak tűnik átszámolva, holott itt kb egynapi fizetésem. Kicsit több. Háromnegyed egy körül kijöttünk a kaszinóból 4őnk közül Andi lett csak pluszos. Sebaj. Legalább tudom, hogy nem leszek szerencsejátékos maximum szerencsétlen :) Hazafele a kocsiban már nagyon őrlángon voltam csak. Bólogattam a kocsiban az anyósülésen mint a bólogatós kutya a kalaptartón. Mondanom sem kell kedden a hétfői 2órás lefekvés miatt kicsit úgy éreztem magam mint a mosott sz.r Túléltem, volt már rosszabb is.

Szerda - Szabadnap

Kedden este Balázs hívott hogy lejöttek a MusikStadl-be. Átnéztem kicsit dumálgattunk 3:15kor hazaértem, de még befejeztem a Twilight második részét, így el is aludtam olyan négy körül. Szerda 11re volt időpontom a fogorvosnál kontrollra, úgy beszéltük a Balázssal, hogy ha jó idő lesz akkor síelünk, és nem megyek fogdokihoz, ha rossz idő lesz akkor megyek. Hiába a négy órás fekvés, nyolc előtt már nem tudtam aludni. Felhívtam Mister Muscle-t :) (mindig cinkelem mert szép nagyra kivan gyúrva) nagy a szél de szép idő van. OK. Kaja majd tízkor már mentünk is lefelé a pályán. Szegény akkorát perecelt, csúszott jópár métert a hátán. Egy valamit sajnálok, hogy nem láttam :)) 1körül lejöttünk a hotelhez adtam neki pár filmet, majd visszamentünk hozzájuk a Latschenhof-ba. Ettem, majd én még átmentem wagrain-ba (nem kellett volna) meglátogattam a Laci-t meg az "idegen" Lillát. Visszafele még beugrottam Tomiékhoz, lefele már kicsit szenvedtem fáradtak voltak a lábaim, na ezért nem kellett volna lemenni Wagrain-ba. De így is rekordidőt sikerült menni 4:50 a völgyig. Alakul. Mondjuk a szembeszél miatt nem is mertem annyira ereszteni, eleggé löködött. A továbbiakban szokásos lesz a program, film beszerzés és nézés, aztán alvás. Holnap meg 9kor kezdés.

Jó éjt "gyerekek", búcsúzik a kispapp mára. Bújjatok ti is be hamar a jó puha ágyba!:)

A bejegyzés trackback címe:

https://kispapp.blog.hu/api/trackback/id/tr361829141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FQG 2010.03.11. 09:57:12

"Igazából nem is tudok hol hagytam abba, sosem szoktam visszaolvasni mit írok. Még a bejegyzés megírása után sem, pont ezért lehetnek benne összevisszaságok, meg értelmetlen összefüggéstelen mondatok. "

Elég lenne csak az első sort, abban is van hiba ;) :P

Kispapp 2010.03.11. 15:12:25

Nalátod, nem szoktam kamuzni :)
Egyébként meg a k és m egymás alatt vannak, így megesik az ilyen. Amúgysem nézem a billzetet gépelés közben
süti beállítások módosítása