Egy órás fekvéshez képest hét körül ismét kipihenten ébredtem, csak soha nincs kedvem olyan korán felkelni így inkább még lustálkodtam 9ig. 10-re beszéltük meg, hogy megyünk tekerni. Országutizás mind a két részünkről kilőve, küllőproblémák miatt. Akkora nyolcassal meg nem szeretnék közlekedni... Majd orvoslom a gondokat. OK akkor montizás. Két órát sikerült menni, kevés km-rel. Azonban egész jó kis kalandtúra lett belőle, persze megint az én ötletem miatt. Sebaj, úgy érzem minde a ketten jót mulattunk a néhol tengelyig érő sárban. Erre mondtam hogy Babod feeling bringával...

Az erdőben sehol nem kaptunk defektet, de az aszfaltra kiérve egyből leengedett Gyuri kereke. 10perces kényszerpihenő és szerelés után már mentünk is tovább. Gyors bringamosás, de jött az ötlet hogy hm.. elmegyek csinálok pár képet a környéken. Jó sáros bringáscuccban visszaültem a nyeregbe és kimentem a "Csibetanya" fele. Napszemüvegem csak kétszer hagytam el, mert mindig mikor fényképeztem ráraktam az eldöntött bringára. Délután Kroy-jal meg Tomival bundáskenyereztünk, kiegészítettük egy kis tükörtojással. Elfogyott ~20tojás, 0,8kg kenyér, meg némi üdítő. Teát is főztem, de azt most iszogatom így hidegen. Melegen egyikőnk sem kívánta. Hét után ideért a vihar, jött az ötlet menjünk le a partra. Mondom ok akkor viszem a fényképezőt hátha látok valami értelmeset amit érdemes megörökíteni... Volt! Akkor lássuk!

Vihar előtti csend... Tihany felől viszont már jött "sötétség"

Ez pedig már a kilátóból készült, nem lett túl jó, de első villámfotó próbálkozásom volt :) Nagyon türelemjáték...

A bejegyzés trackback címe:

https://kispapp.blog.hu/api/trackback/id/tr542031768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VanDerBosch 2010.05.27. 07:56:21

Ez az utolsó, villámos kép nagyon frankó lett.
Most aztán van lehetőséged villámokat fotózni

Kispapp 2010.05.27. 08:05:09

Köszi! Lehetne jobb is de így sikerült :)
süti beállítások módosítása