Elmúlt napokban kicsit elhanyagoltam a blogot. Az előző post-ot is nekiálltam írni, de valamikor este 10 és éjfél között a laptopommal az ölemben elaludtam. Nem lehet azt mondani, hogy megszakadok napközben, de ide megyek oda megyek, teszek-veszek, estére csak elfáradok. Szombaton főzőverseny volt, este Siófok... másnap fáradtság, hm.. de erről már írtam most jut eszembe.

Hétfő! Sanyi születésnapja, hajnali fekvés. Ez megszokott. Másnap kóma. Szerencsére felhívtak hogy nem kedden kell mennem melózni először hanem csak szerdán. 7-re a 8 helyett, de ez így jobb is. Azonban!! A megbeszélt 1nap meló 1nap szabad helyet, két nap meló egy nap szabad lesz a beosztás. Mondtam ok nemgond. Utána kezdtem el gondolkozni számolgatni, hogy is fog ez kijönni. Osztottam szoroztam, a havi 15nap helyett 20-at kéne dolgonzni. 12! órában. Ami a plusz 5nap esetén hatvan óra, ami másfél hét plusz 8órás munkaidő esetében. Kedden korán feküdtem, hogy 6kor kelni tudjak. Eléggé sz@rul aludtam és akkor még finoman fejeztem ki magam. A hat órás ébresztő helyett már 3/4 5kor fenntvoltam. Idegeskedtem, vajon hogy is lesz ez? Bejöttem, a részletekről nem szeretnék írni, sehol senki éjszakás a kanapén aludt. 9kor előkerültek az emberek. Én kezdtem el kérdezni pár dolgot, hogy akkor mi hogy merre működik. Beosztást megtaláltam így néz ki, 1nap nappal 7-19, 1nap éjszaka 19-07, egy nap szabad. Aha! A szabadnapom úgy átalszom mint a franc. Ez volt amit szóvá tettem, valamit, az anyagi része. Hogy miként változik a fizu a havi 60óra plusz miatt. Délután tértünk rá vissza, nagy nehezen kiderült nem tudnak többet adni. Én meg hülye nem vagyok, kiszámoltam ha 8órában lennék heti 40órában akkor a nettó fizetés kb 47ezer lenne... Lottóreklám: Mennyii?? Na aztán akkor mondtam, lehet nem maradnék itt. Mára ígértem a választ, de inkább bejövök holnap és akkor mondom ki amit döntöttem. Ettől eltekintve szimpatikusak a főnökök, a kollégák. Úgyhogy minden kezdődik előről. Francba is, nemhogy Ausztriában lennék. De tényleg! Szar az egész...

Ma végre írtam egy ismerősnek akinek már régóta szerettem volna. Napokban sokszor eszembejutott, Ausztriával együtt.

Szombaton verseny. Remélem a befektetett energia meghozza majd gyümölcsét, és nem fogok leszerepelni. Matyitól megrendeltem a csodaszereket a HIGH5-ot, zselét, regenerálós cuccot a verseny előtti napokra, és a szénhidrátos port a kulacsba. A verenyt átrakták 9órára, együtt fogunk indulni a többiekkel, így ha leszakadnék a csapatoktól valamint a profiktól, marad esélyem továbbmenni, egy lasabb bollyal. Melóba nemtudom bekell-e jönnöm, elvileg azt mondták elintézik. OK! Ám legyen :)

Tominak szereltem a bringáját, nulláról szereltem össze, nagyon tetszett neki. Azt hiszem én is azt mondom szép lett! Az élet apró örömei :)

Ezeket meg csak azért mert! Még ősszel csináltam mikor kinnt voltunk!!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kispapp.blog.hu/api/trackback/id/tr912055094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása